Kedves Olvasó! Sokan keresik manapság a megoldást a boldogulásukhoz, akár fix munkahely formájában, akár otthon végezhető munka formájában.

Amit sosem gondoltam volna magamról, online MLM irányába is nyitni fogok az egészségem megőrzése érdekében.

Ha Téged is érdekel mi csábított engem erre a munkára, kattints az alábbi linkre, és megtudod.

http://toplady.mandurarep.com

Sokat gondolkodtam, hogy mostanában valahogy mindig meglepődünk a különböző természeti jelenségek (jégeső, szélvihar, özönvíz-szerű eső, árvíz, belvíz és egyebek) bekövetkeztekor.

Nem, nem vagyok cinikus, de hát Medárd után - ha egy kicsit gondolkodunk - várható az esős időszak, ami sokszor jéggel, szélviharral, árvízzel párosul.

Jó, tudom, manapság mindenkit inkább az elsivatagosodás fenyegető érzése kerít hatalmába, hisz mást sem lehet hallani a médiákban, talán ezért is a meglepetés, ha jön a jégeső, meg a többi katasztrófa.

Az elsivatagosodás veszélyére való állandó figyelemfelhívást nem tartom feleslegesnek, viszont tapasztalatom szerint valahogy "elaltatja/eltereli" a figyelmünket a több évszázados népi megfigyelésekről, az öregek hosszú évtizedes tapasztalatairól.

Ezért aztán sok ember nem gondoskodik a háza-népe biztonságos életéről, termése életbenmaradásáról, hanem készül az elsivatagosodásra.

Ugyanakkor hol vannak a víztározók? Ezeket évekkel ezelőtt beígérték, miért nem lehet hallani arról, hogy az árvízzel leginkább veszélyeztetett területeket minél hamarabb biztonságban tudhassuk, mert a víztározók épülnek, a technikai/emberi/anyagi akadályokat elhárították - korrupció nélkül - és mindenki nyugodtan aludhat.

Ez csak az én álmom? És valamikor erre a hírre fogok felébredni?

Általában életem egyik legpocsékabb időszaka a mostani, amikor már-már azt hiszem itt a nyár, kezd felmelegedni a - távfűtési szezon elmúltával - kihűlt lakásom. Ezt a hiedelmemet erősíti a naptár is, meg az, hogy április-májusban több hetes tavaszi "kánikulát" volt szerencsénk megélni. Ez persze mindig az aszály előjele, ami sajnos idén is bejött.

Most meg, mint a gyík úgy érzem magam itt a gép előtt, lelassult vérkeringéssel, ami csak akkor gyorsul fel, amikor összeszedem a távfűtési számlák (és egyebek) csekkjeit és röpke félórás sorban állás után feladom a postán.

Jaj,jaj,jaj! A Posta!

Többnyire kifogom a pénztáros-váltást, amiről általában nem szoktak előre értesíteni, hogy ne álljak hiába a leváltandó pénztáros sorába. Hát biza' ilyenkor kimelegszem.

Már gondolkodom azon, hogy a jövő fűtési szezonban itthon elzárom a fűtőtesteket, s megyek a postára melegedni. Ott még nem tudtam fázni.

Lehet, hogy azon is elgondolkodom, nem is olyan hülyeség egy jó és kellemes légkörű kávéházban dolgozni, akár az üzleti megbeszéléseket is oda áthelyezni.

Így három szereplő is jól jár: a kávéház, mert legalább van minimális forgalma, az üzleti partnerem, aki viszonylag kulturált helyen van kiszolgálva, s én, akinek nem kell itthon vacognia.

Tényleg! Tudja valaki kell-e "bérleti díjat" fizetni egy kávéházi irodai asztalért?

Egy életem, egy halálom! Szoktuk ezt mondani, amikor az életünk során valamiben egy nagy-nagy elhatározásra jutunk.

Pár nappal ezelőtt egy kisgyermek meghalt, s a halálával hozzásegített egy másikat az élethez.

Bizonyára sok újságcikk emlékezik meg az eseményről akár orvosi szenzációként, akár egyfajta aggódás után megkönnyebbülésként.

Nem olvastam utána, de én elsősorban a tiszteletemet és elismerésemet szeretném kifejezni ezzel a bejegyzéssel az elhunyt kisgyermek szüleinek.

Döntésükkel példamutatóan olyan lelkierőről és humánumról tettek tanúbizonyságot, mely még mélyebb részvétre indít.

Innen, ismeretlenül is együttérzésemet fejezem ki gyermekük halála miatt, s kívánom, hogy az élet bizonyítsa nekik, jól döntöttek.

Annak pedig, aki az ő gyermekük halálának "köszönhetően" kapott egy esélyt az élete folytatására, bizony valószínűleg mindig eszébe fog jutni, hogy volt valaki, akinek a szülei meghozták azt a nemes döntést, amivel az ő továbbélését lehetővé tették.

Ugyanakkor nem lehet az új szívvel a további életre lehetőséget kapó kislány édesanyjáról sem megfeledkezni. Hisz olyan heroikus küzdelmet kellett folytatnia, olyan lelkierőről kellett nap mint nap tanúbizonyságot tennie a kislánya mellett, hogy az bennem szintén azt fogalmazta meg: le a kalapot előtte.

Mindkét gyermek szüleinek kívánom, hogy őrizzék meg emberségüket, őrizzék meg azt a mások iránt is megnyilvánuló szeretetüket, amivel egy egész országnak példát tudtak mutatni.

Köszönöm.